Ma nem tudok elszakadni a géptől. Kinézek az ablakon és csak a szomorú időt látom . Tépi a fákat a szél és esik az eső . Olvasgatok.... és felteszem magamban a kérdést ..... Mi történt a világgal? Mi történt velünk,emberekkel? Miért van ennyi magányos lélek itt? Pedig a magány ellenszere nem egy másik ember,hanem saját magunk. Tudom lehetünk sokan ,akik egyedül élnek, de ez még nem jelenti azt ,hogy magányosnak is kell lennünk. A társtalanság nem feltétlenül = a magánnyal. Szembe kell néznünk önmagunkkal,szeretnünk kell azt a lényt , akik vagyunk és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem is olyan rossz az egyedüllét....már nem a szomorúság sugárzik a szemünkből... Mosolygunk és mosolyunkra választ is kapunk. Nagyon is igaz az a régi bölcsesség: MOSOLYOGJ ÉS A VILÁG VISSZAMOSOLYOG RÁD!!